A kezdet kezdete!

Hopp, ezt még gyakorolnom kell!

Üdvözlet minden borszerető és borkészítő embernek!

Régóta szeretném már kiírni magamból a hobbyborászként átélt új és régebbi élményeket, eseményeket. Ma délután jutott eszembe, hogy ahogy Regős Bendegúz mondotta vala: könyvben írom meg a memoárokat, kezdetnek a blogírás is megfelel. A gondolat akkor jött, amikor megkóstoltam az erjedés végén lévő barriqolt chardonnaymat, és azt mondtam rá: ATYA ÚR ISTEN!
Kezdjük az elején: 28 éves vagyok, a szőlőtermesztésbe, és a borkészítés rejtelmeibe mondjuk úgy bele születtem. Ürömön lakom, ami az Etyek-Budai borvidékhez tartozik. 1984-ben telepítették itt az első szőlőket, akkor még TSZ területen, amit utána meg lehetettt vásárolni. Nem nehéz kiszámolni, hogy 3 éves koromban apám minden alkalommal felvitt magával a "hegyre"(mert mi csak így nevezzük), szóval már telepítéskor is ott voltam. 3 fő szőlőfajtát ültettünk akkor: Irsai Olivért, Chardonnayt és Kékfrankost, és mivel telepítés után jópár tőkét elloptak, így kerül még az Ezerfürtű a képbe. 47 sor szőlő, egy sorban 16 tőke. (már előre látom, hogy hosszú lesz a bevezető, dehát a blog erről szól, nemde? )
Naszóval apám elkezdte a szőlőművelés és borkészítés tudományát, de sajnos '87-ben egy balesetben elhunyt, így nagyapámra, és rám maradt ez a feladat.
Telt-múlt az idő, nagypapám beteg lett, 2006-ban itt is hagyott minket. Nem nehéz kitalálni ki foglalkozik most a "birtokkal" és a borral...
A pincénket nem mondanám igazi pincének, inkább szuterénhelység, nyáron meleg, télen hideg, szenvedek is ezmiatt elég sokat(és nem utolsóképpen a borok is). Később teszek fel majd képet is róla.
Egy mondat erejéig visszatérve nagypapámhoz. Ő nem cicózott sokat a borkészítéssel, az Irsait, meg a Chardonnay-t mindíg házasította, így mindíg csak vegyes fehér és vörösborunk volt. 2006-ban már más szelek jártak. Legelső próbálkozásként a rozékészítés kanyargó ösvényén indultam el, nem kevés sikerrel. Sikerült egy félszáraz Kékfrankos rozét csinálnom, amit sajnos túlkéneztem, és szellőztetés után is benne maradt egy kis szúros kén illat. Az Ezüsthegyi borversenyen ezüstéremmel díjjazták, képzeljétek, ha nem lett volna kénes....még így is meglepődtem, amikor az eredményhirdetésnél bemondták a nevemet. Akkora büszkeséget még nem éreztem, mint akkor!
Idén jöttem rá egy fontos dologra, és ezt csak az érti, aki szeret a borkészítéssel foglalkozni:
-A borkészítés művészet! Amikor megalkotsz, létrehozol egy új bort, az olyan, mintha a legszebb, leggyönyörűbb hangú hegedű húrjain játszanál el egy darabot! A közönség-azaz a fogyasztók-pedig áhítattal figyelik minden apró mozzanatát. Ez az új teóriám.
Most legyen elég egyenlőre ennyi, amint időm lesz folytatom az írást, mert nagyon sok dolog van, amit megosztanék Veletek!

Üdvözlettel:
Kaiser Zoltán - kajzi